Mi és mi nem a TM?

A Transzcendentális Meditáció (TM) egy egyszerű, természetes és erőfeszítés-mentes mentális technika, melyet naponta kétszer gyakorlunk, kényelmesen ülve, csukott szemmel, alkalmanként 20 percig.

A TM nem vallás, nem filozófia, nem követel meg semmiféle életmód változtatást vagy hitet, bárki, aki hétköznapi módon képes gondolatokat gondolni, az el tudja sajátítani.

Tudományosan igazolt technika

A stresszek feloldódásának köszönhetően a TM gyakorló mind testileg, mind lelkileg kipihentté válik, megnyugszik, felfrissül, szinte újjászületik. A betegségek 80-90%-át okozó feszültségektől megszabadulva az egyén egészségi állapota magától javulásnak indul.

A meditációt végző elméjében megszűnik a kóros gondolkodási kényszer okozta „mentális zaj”, s egy nyugodtabb, harmonikusabb, beteljesedettebb személyiség kezd formát ölteni.

A TM jótékony hatásait ez idáig több mint 700 – a pszichológia, biológia és szociológia területein végzett – tudományos kutatás igazolja, melyeket mintegy 33 ország 250 kutatóintézetében és egyetemén, mint például a Harvard, Stanford, Yale, UCLA végeztek el. A kutatások eredményeit a legnevesebb tudományos szaklapok publikálták, s ez jelenti a garanciát arra, hogy a TM valóban működik.

Minden hónapban egy online előadást tartunk. Ez az első lépés a technika elsajátításához. Regisztráljon most a 2021. november 11. 18 órai előadásra:

 

 


A TM technika gyakorlásának előnyei

Fejlettebb agyműködés

Műszeres mérésekkel, valamint tapasztalaton alapuló kutatásokkal is igazolható, hogy a meditációt követően a TM gyakorlók agyuk nagyobb részét használják, valamint az agy sokkal koherensebb, avagy rendezettebb, összeszedettebb lesz.  A napi kétszeri rendszeres gyakorlás eredményeképpen az agyműködés hatékonyságának növekedése idővel még tovább fokozódik. Ez a hatás aztán a meditáción kívül, a napi életben is megmarad, ekképpen az egyén szellemi teljesítőképességét és egészségi állapotát is javítja.

bővebben: dienesnagy.hu/tudomanyos-hatter

Kevesebb stressz

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy meditációval csökkenthető a stressz és a szorongás. A módszeren végzett tudományos kutatás (Journal of Clinical Psychology, 45 (1989): 957–974.) kimutatta, hogy a TM stressz és szorongáscsökkentő hatása kétszer olyan erőteljes, mint más technikáké.

bővebben: dienesnagy.hu/tudomanyos-hatter

Javuló egészségi állapot

Az egyik jó hatás, melyet a legtöbb TM gyakorló szinte azonnal érez: a jobb alvás. Ezen túl a transzcendálásnak olyan jó hatása van a vérnyomásra, amilyet gyakorta még gyógyszerekkel sem lehet elérni, s ehhez kizárólag jó mellékhatások társulnak. Az Amerikai Szívegészségügyi Társaság ajánlja a TM klinikai alkalmazását.

bővebben: dienesnagy.hu/tudomanyos-hatter

Harmonikusabb személyiség

Növekvő önbizalom, kevesebb káros szenvedély és Jobb minőségű pár-, családi-, munkahelyi kapcsolatok.

Egy 198 független kezelés kimenetelét vizsgáló statisztikai meta-analízis azt talátla, hogy a Transzcendentálsi Meditáció rendszeres gyakorlása sokkal erőteljeseebben csökkentette a dohány, alkohol és kábítószer használatot, mint akár a szokványos leszoktató kezelések (beleértve a tanácsadást, a gyógyszeres kezeléseket, a relaxációs képzéseket és a 12 lépéses tanfolyamot), vagy a megelőző programok (a pillanatnyi feszültség leküzdésére, illetve a személyiség fejlődésére alkalmazott programok).

A TM folyamatos csökkenést mutat a drog, alkohol és dohány alkalmi és kemény fogyasztóinál egyaránt.

bővebben: dienesnagy.hu/tudomanyos-hatter


Jogosan merül fel a kérdés, hogy minderre hogyan képes egy meditációs technika

A Transzcendentális Meditáció technikája mindenki számára elsajátítható. A 7 lépésből álló tanfolyam első lépése egy havi rendszerességgel tartott előadás.

Az előadás tartalma:
– Mi a TM? Mi nem a TM?
– Milyen jó hatásai vannak az életben: az elme képességei, az egészségi állapot és a társas kapcsolatok terén.
– S mindezt, milyen tudományos kutatások támasztják alá.
– Hogyan működik a TM?
– Honnan ered?
– Miben különbözik más meditációs vagy személyiségfejlesztő eljárásoktól?

 

Az előadást jelenleg kizárólag online tekintheti meg, ZOOM-on keresztül. A program használata egyáltalán nem bonyolult, egyszerűen kattintson az alább található linkre, adja meg a szükséges adatokat és regisztráljon a 2021. november 11. 18 órai előadásra:

 

 

Mi leszünk az oktatói

Dienes-Nagy Erika és Dienes István

A Transzcendentális Meditációval 1991-ben ismerkedtünk meg. Miután eldöntöttük, hogy TM-et szeretnénk oktatni a TM mozgalom központjaiba utaztunk, s Hollandiában, Olaszországban, majd Svájcban szereztünk újabb személyes tapasztalatokat a technika csoportos gyakorlásáról. 1998-ban mindketten hivatalos TM oktatókká váltunk. Az azóta elért eredményeinkről, önálló kutatásainkról és munkásságunkról bővebben itt olvashat: dienesnagy.hu/tanarok