Dienes István vagyok, mérnök, kutató, fordító és a Transzcendentális Meditáció tanára. Debrecenben születtem,  felsőfokú tanulmányaimat a Miskolci Egyetemen végeztem, ahol mérési és automatizálási üzemmérnök diplomát szereztem. Az engem mindig is foglalkoztató tudományterületek miatt azonban elsősorban elméleti fizikával és azon belül is a kvantumfizikával foglalkoztam.

A Transzcendentális Meditációval 1991-ben ismerkedtem meg Miskolcon, s néhány hónap múlva már a TM Szidhi gyakorlók táborát gyarapítottam. Miután eldöntöttük, hogy TM-et szeretnénk oktatni, feleségemmel a TM mozgalom központjaiba utaztunk, s Hollandiában, Olaszországban, majd Svájcban szereztünk újabb személyes tapasztalatokat a technika csoportos gyakorlásáról. A valkenburgi Maharishi Vedic University (Hollandia) és a seelisbergi Maharishi European Research University (Svájc) falai között úgynevezett „work and study” program keretében ismerkedtünk a tudatkutatással és a Maharishi Védikus Tudattudománnyal, s 1999-ben sikeresen elvégeztük a TM tanári tanfolyamot.

Magyarországra visszatérve a Maharishi Védikus Tudomány és Technológia tanáraiként 1999 őszétől TM oktatásba kezdtünk az ország egész területén, elsősorban Debrecenben, Budapesten és Miskolcon, s a TM nemzetközi szervezetének is tevékeny részese lettem. 2000-től rendszeres meghívott vendége voltam a hollandiai Maharishi Védikus Egyetem által minden évben megrendezésre kerülő nemzetközi konferenciáknak, ahol Maharishi vezetése mellett különféle programok kidolgozásán és megvalósításán dolgoztam. Ennek keretében több alkalommal magyar egyetemi vezetőket, tudósokat is sikerült kijuttatnom ezekre a találkozókra, ahol a Maharishi Védikus Tudattudomány felsőoktatásba történő bevezetésének lehetőségeit vizsgáltuk. 2008-tól 2011-ig a magyarországi TM szervezet társigazgatójaként, nemzeti vezetőjeként dolgoztam.

Itthon a TM oktatás mellett saját cégünkben tudományos ismeretterjesztő (fizika, biológia, történelem), vallástörténeti, ezoterikus, természetgyógyászattal foglalkozó művek fordításával is foglalkoztam. Fordítóként és társfordítóként mintegy 40-50 könyv megjelenésében működtem közre.

Életem egyik legfontosabb munkájának tekintem Maharishi Mahesh Yogi A Bhagavad-Gíta, Új fordításban és új magyarázattal című könyv fordítását, melyet a Vaszistha kiadó jelentetett meg 2016-ban, s Maharishi másik fő művének, A Lét tudománya és az Élet művészete című könyvnek a lektorálását, melynek fordítását feleségem, Dienes-Nagy Erika végezte 2001-ben. A védikus irodalom másik, általam fordított remekműve A Vaszistha-jóga. Úgy gondolom, ezek a könyvek magyar olvasók ezreihez juttatták és juttatják majd el a védikus tudás lényegi üzenetét.

2004-től a Stratégiakutató Intézet kutatójaként az elméleti fizika és a tudatkutatási csoport munkálatait vezettem és koordináltam. Emellett elméleti kutatásaimat tovább folytattam, s az intézetben végzett munkám részeként 2005-ben a Tudat fizikája címmel nemzetközi konferenciát szerveztem, melynek folytatásaként került megrendezésre 2006 novemberében, illetve 2008-ban az Egyesített elméletek nemzetközi tudományos konferencia és workshop.

A TM jó hatásairól meggyőződve feleségemmel több kísérletet is tettünk a Maharishi-féle Tudatalapú Oktatás magyarországi megismertetésére. Az első sikeres kísérletre 2009-ben került sor, amikor is projektvezetőként megszerveztem a budapesti Mantra Természettudományi Szabadegyetemen mintegy 300 diák TM oktatását, akik heti rendszerességgel csoportban gyakorolták a módszert minden hétvégén, s ezzel megvalósulhatott az első nagy létszámú csoportos TM oktatás Magyarországon. A tanulók a második szemeszterben a Kreatív Intelligencia Tudománya tanfolyamot végezhették el, s a következő egy évben heti majd havi rendszerességgel folytattuk a program követését.

Ugyanebben az évben szülőkkel és tanárokkal együtt 63 fő tanulta meg Sajóecsegi Alternatíva Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskolában a TM-et, s elkezdtük a Körösszakáli Általános Iskolában a tanári kar és a polgármesteri hivatal oktatását is. A körösszakáli iskola diákjainak oktatását 2010-ben, kislányunk születése miatt más TM tanár kollégáink folytatták.

A sors úgy hozta, hogy egy banki kollektívát is beavathattunk a TM rejtelmeibe, mely csoport aztán éveken át naponta kétszer meditált munka előtt és munka után a bank egyik irodájában.

2012-ben addigi TM mozgalmi munkásságomért megkaptam a MERU-tól (Maharishi European Research University, Seelisberg, Svájc) a Master of Science of Creative Intelligence / Kreatív Intelligencia Tudománya Mestere (MSCI) címet.

A TM oktatás mellett tovább folytattam elméleti kutatásaimat, melynek keretében megjelent munkáim:

  • A tudat fizikája – egy új fizika előjelei, eVilág, Az információs társadalom

folyóirata, III. évfolyam 5. szám, 2004/május;

  • Mesterséges intelligencia másképpen, ÁT – áram és technológia lap, III. évfolyam 2005/1. február;
  • A tudat-holomátrix, a szuper-metaelmélet sarokköve címmel megjelent a Stratégia Kutató Intézet által kiadott Metaelmélet és metafilozófia című könyvben, 2005;
  • The Consciousness-Holomatrix – Discovering duality symmetry between the geometric brain and topological consciousness field, Proceedings of the 2th Unified Theories Symposium, Budapest, 2006, R.L. Amoroso, I. Dienes &Cs Varga (eds.).

Az általam kidolgozott tudatfizika modellt pedig a

  • Consciousness-Holomatrix – Quantized Dimensional Mechanics, (2008) címmel publikálták R.L. Amoroso & K.H. Pribram (eds.) The Complementarity of Mind and Body: Realizing the Dream of Descartes, Einstein and Eccles című könyvben, World Philosphy Series, Nova Science Publishers Inc. New York, 2010.

Filozófiai témájú interjú kötetünk Kollár János pszichológussal és az ő tollából 2011-ben jelent meg A valóság határán: beszélgetések kvantumfizikáról, pszichológiáról és egyéb hétköznapi dolgokról címmel a Víztérítő Kiadó gondozásában.

Tudományos munkáim által a következő társaságok tagja lettem: Global Union of Scientists for Peace, Noetic Advanced Studies Institute, Telesio-Galilei Academy of Sciences.

Dienes-Nagy Erika vagyok, tanító, rajztanár, újságíró, fordító és a Transzendentális Meditáció tanára. Debrecenben láttam meg a napvilágot, ahol tanulmányaim egy részét is folytattam.

1991-ben sajátítottam el a Maharishi Mahesh Yogi nevével fémjelzett Transzcendentális Meditációt, s pár hónappal a tanfolyam után már a TM Szidhi tanfolyam résztvevője voltam.

Néhány évig általános iskolában oktattam, majd miután férjemmel eldöntöttük, hogy TM tanárrá szeretnénk válni, Hollandia, Olaszország, majd Svájc felé vettük az irányt, hogy személyesen is megtapasztalhassuk, milyen e módszerek csoportos gyakorlása. A valkenburgi Maharishi Vedic University (Hollandia) és a seelisbergi Maharishi European Research University (Svájc) falai között úgynevezett „work and study” program keretében ismerkedtünk a Maharishi-féle tudattudománnyal és a védikus irodalommal, míg végül 1998-ban sikeresen elvégeztük a TM tanári tanfolyamot.

Magyarországra visszatérve a Maharishi Védikus Tudomány és Technológia tanáraiként 1998 őszétől TM oktatásba kezdtünk az ország egész területén, elsősorban Debrecenben, Budapesten és Miskolcon.

A TM jó hatásairól meggyőződve és a mögötte álló több száz tudományos kutatás erejével felvértezve több kísérletet is tettünk a TM módszernek az oktatás területén történő megismertetésére. Az első sikeres kísérletre 2009-ben került sor, amikor is a Mantra Természettudományi Szabadegyetemen, Budapesten mintegy 300 diák tanulta meg és gyakorolta csoportban a TM-et minden hétvégén, s ezzel az első nagy létszámú csoportos TM oktatásként írta be magát a hazai TM oktatás történetébe. Majd fél éven át a TM elméletét adó Kreatív Intelligencia Tudományát is tanulmányozhatták az egyetem hallgatói.

Ugyanebben az évben szülőkkel és tanárokkal együtt 63 fő tanulta meg Sajóecsegi Alternatíva Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskolában a TM-et, s elkezdtük a Körösszakáli Általános Iskolában a tanári kar és a polgármesteri hivatal oktatását is. A körösszakáli iskola diákjainak oktatását 2010-ben, kislányunk születése miatt más TM tanár kollégáink folytatták.

A sors úgy hozta, hogy egy banki kollektívát is beavathattunk a TM rejtelmeibe, mely csoport aztán éveken át naponta kétszer meditált munka előtt és munka után a cég egyik irodájában.

2005-ben a debreceni Bálint György Újságíró Iskolában beletanulhattam az újságírás rejtelmeibe is, számos interjút, riportot, könyvajánlót írtam a helyi Naplónak, majd évekig cikkeztem környezetvédelemről, fenntarthatóságról, fogyasztói tudatosságról, ájurvédáról, vegetáriánizmusról az Ideál, Elixír, Természetgyógyász magazinoknak.

A TM oktatás mellett saját cégünk kereteink belül körülbelül 40-50 könyv megszületésében volt szerencsém fordítóként vagy társfordítóként részt venni mintegy 6-7 könyvkiadó részére. Közülük legnagyobb megtiszteltetésemnek tekintem, hogy Maharishi Mahesh Yogi: A Lét tudománya és az Élet művészete című könyvének fordítását 2001-ben elvégezhettem, melyet férjem, Dienes István lektorált, majd „pár év múlva” 2016-ban újra együtt dolgozhattunk Maharishi Mahesh Yogi: A Bhagavad-Gíta, Új fordításban és új magyarázattal című másik alkotáson, melyet István fordított, magam pedig lektoráltam. A védikus irodalom másik, szívünkhöz közelálló remekműve A Vaszistha-jóga, melynek fordítási és lektorálási munkálatai életünkből több évet is igénybe vettek. Őszintén remélem, hogy ezekkel a fordításokkal számos magyar embernek adhattunk útmutatót az élethez, annak örömtelibb éléséhez.

2012-ben addigi TM mozgalmi munkásságomért megkaptam a MERU-tól (Maharishi European Research University, Seelisberg, Svájc) a Master of Science of Creative Intelligence / Kreatív Intelligencia Tudománya Mestere (MSCI) címet.

1999 óta Transzcendentális Meditáció tanfolyamokat, meditációs napokat, haladó tanfolyamokat szervezek, s oktatok felnőtteket és gyermekeket egyaránt. Több száz tanítványom között járva-kelve nem érzem pályaelhagyónak magam, hiszen most is „csak tanítok”, valami olyasmit, amivel akár örökre megváltoztathatom egy-egy ember életét, hála a TM-nek és az azt megőrző hagyománynak. Valamit, amit kisimult arcokon, csillogó szemekben, békés mosolyokban, megkönnyebbült sóhajokban, ellazult, megpihent testekben fedezhetünk fel.